Kiadunk együtt egy könyvet!
2024. januárjában indult útnak az Iszol velem egy kávét? projekt.
12 hónap, 24 találkozó.
A második beszélgető partnerem Baláti-Bredák Alexandra, rádió riporter volt, aki házhoz jött a kávéjáért! Szigetszentmiklósról átkocsikázott hozzám, megküzdve a frankhegyi emelkedőkkel, és a kanyargós, egyszemélyes utakkal. Egy hős!
Szandival még Szigetszentmiklóson ismerkedtem meg, amikor a helyi televíziónál dolgoztunk. Ő riporter, én pedig operatőr-videóvágó voltam.
Már az első találkozásunkkor nagyon megörültem neki, mert „új lány” révén nem sok barátom volt Szigetszentmiklóson, így reménytől csillogó szemekkel ajánlottam fel neki, hogy szívesen hazaviszem bármikor, természetesen hátsó szándékkal, hogy hátha lesz egy igazi barátnőm.
Viszont ezzel inkább megijesztettem, nem nagyon tudta hová tenni a közeledésemet, de idővel szépen összecsiszolódtunk, és elfogadta, hogy én ilyen vagyok, nem a szerveit szeretném eladni jó áron.
Bár a lányok nem szoktak ilyet mondani, de mi imádtunk enni… Emlékszem, hogy a legszebb élményeim azok voltak, amikor együtt reggeliztünk. Ezért, amikor őt vártam most a kávézásra, akkor egyértelmű volt számomra, hogy ismét egy kis terülj-terülj asztalkámat varázsolok neki.
Szandi nekem mindig olyan volt, mint a rózsaszín, ha lehet embert egy színnel jellemezni.
A rózsaszín típusú ember az én világomban az, akinek jó a közelében lenni, jó vele beszélgetni, mindenhez van még egy sztorija, még akkor is, ha nem kérdezik, de valahogy jó vele elveszni az időben, és térben egyaránt. Inspirál, és energiával tölt fel.
Most sem volt ez másként.
Sok idő eltelt amióta együtt dolgoztunk, azóta Szandi is felnőtt.
Férjhez ment, és született egy kislánya. 
Teljesen megváltozott az élete, de nekem a beszélgetésünk során mindvégig csak annyi tűnt fel ebből a változásból, hogy lett egy ránc a homloka közepén, az orra felett, ahol eddig nem volt.
Ezt jelenti talán a felnőtté válás? Csak ennyi? Egy ránc? Ennyi munka, és küzdelem után, ami a háta mögött van? Hát.. valamit nagyon jól csinál!
Számomra most is ugyanolyan volt vele lenni, mint amikor még fiatal felnőttként jártunk forgatásról forgatásra, és a legnagyobb problémánk az volt, hogy a fehér kenyér vajon hizlal e, miközben ettük a szalonnát egy kis kolbásszal.
Miközben élveztük a januári napsütést rájöttünk, hogy nem csak a kolbász szeretete az, ami összeköt bennünket, hanem a könyvek is.
Szandi imád olvasni, viszont kiderült ma az is, hogy az olvasásnál már sokkal többre vágyik. Szeretne írni egy könyvet…
Én pedig szívesen segítenék neki ebben.
Mindkettőnk kénytelen lesz kilépni a komfortzónájából, azért hogy ez a koprodukció létrejöhessen.
Ő már nem halogathat tovább, nekem pedig el kell fogadnom, hogy ezen az úton okkal megyünk együtt végig.
„Sok minden van, amin nehéz egyedül keresztülmenni.
De azért vagyunk egymásnak, hogy ne is kelljen.”
A következő beszélgető partnerem: Nagy László
