KUNBÁBONY – Zagyva Gabi beszámolója a Nyári Egyetemről

A kunbábonyi táborban idén a közösségi szerepvállalás és aktivizmus jelentőségének kiemelésére összpontosítottak, különös figyelmet fordítva a vidéki térségekben zajló folyamatokra.

Az együttműködés erejét emelték ki főként és azt, hogy miként vezethet pozitív változáshoz a közösség tagjainak egysége és közös erőfeszítései.

Közösségfejlesztők Egyesületével még 2019-ben kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor elvégeztem a közösségfejlesztő képzésüket.

Egy komoly szakmai múltra visszatekintő szervezetet, sok tapasztalt és intelligens szakembert és nagyon jó embereket ismertem meg, akik közül jópáran dolgoztak már Alsómocsoládon, Alsómocsoládért.

A Nyári Egyetemmel is régóta szemezgetek már, de eddig mindig közbejött valami. Most nem hagytam, hogy közbejöjjön.

Azért jelentkeztem, mert nagyon érdekeltek a témák és szerettem volna a közösségfejlesztés új módszereit a gyakorlatban is megismerni. Illetve szerettem volna személyesen is találkozni azokkal, akik a tanfolyamon a tanáraim voltak, illetve azokkal is, akikkel személyesen nem találkoztam még, de a szakmában nagy neveknek számítanak.

Én nagyon hiszek abban, hogy a gazdasági-, környezeti-, társadalmi válságban csak a kis, helyi közösségek tudnak valódi megoldásokat kínálni. De nagyon nehéz ezeket a kisközösségeket jól működtetni, úgyhogy folyamatosan tanulnunk és inspirálódnunk kell. Ha pedig ezt Kunbábonyban, a Civil Kollégium Alapítvány Képzési Központjában tehetem meg, akkor az dupla haszon.

 

 

Mi volt az, ami a legjobban tetszett benne?

A programok közül a Szociális Hackathon(Ötlet-maraton), a Playback színház és a közösség alapú szolgáltatásokról szóló műhelymunka tetszett leginkább. Talán ebben a sorrendben is.

A Hackathon lényege, hogy egy helyi probléma megoldására összehívnak helyi embereket, akik a saját ötleteik mellé gyűjthetnek támogatókat, akikkel közösen dolgozzák ki a részleteket. Ez egyfajta verseny is, ugyanakkor a közösségi tervezés egy nagyon intenzív, de hatékony módja.

A Playback színháznál egy egyéni történetet mond el a mesélő egy beszélgetőtársnak, ami épp foglalkoztatja. A mesélés, illetve beszélgetés után a színészek visszajátszák a történetet – innen ered a Playback cím -, miközben a zenészek zenei aláfestést adnak, a művész csapat lefesti, lerajzolja azt, a költők pedig verset írnak rá. Így a mesélő számára egy nagyon intenzív, minden érzéket megmozgató visszajelzést adnak, ami gyakran segít teljesen átkeretezni a történetet, vagy rávilágítani olyan részleteire, amelyekre ő nem is gondolt. Segít megérteni, feldolgozni, továbblépni.

Bár a módszer egyéni történetekről szól, akár egy szervezet esetében is alkalmazható a belső konfliktusok, vagy szervezeti problémák feltárására akár úgy, hogy a benne lévő egyének történeteit hallgatjuk meg és játszuk vissza, akár úgy, ha a szervezetre, mint önálló organizmusra, „egyénre” tekintünk, melynek saját története van.

A közösség alapú szolgáltatás, működés, működtetés, vagy közösségi szolgáltatás, működés, működtetés, co-creation, közösségi vállalkozás, társadalmi vállalkozás, törzsi vállalkozás fogalmak definiálása, a különbségek meghatározása most sem történt meg, de rájöttem, hogy nem is igazán érdekelnek a definíciók, hagyjuk ezt meg a kutatóknak. Engem csak az érdekel, hogy hogyan lehet ezeket jól csinálni.

Azt nem állítom, hogy megtaláltam a bölcsek kövét. Abban viszont megerősödtem, hogy csinálni kell, hogy helyi szinten részt kell vennünk a közéletben és a döntéshozatalban is. Szóval, politizálnunk kell.

A helyszínben pedig a permakulturás öngyógyító kert, a kavicsos talpmasszázst is biztosító zuhanyzó és a komposzttoalett mellett a vegán és vegetáriánus konyha tetszett a legjobban.

 

 

Milyen érzés volt, hogy a Nyári Egyetem egyik kiállításának tablója lehettél?

Őszintén szólva nem szeretem magamat viszontlátni sem fotón, sem videón. Úgyhogy magamat most sem nézegettem. De jó volt egy ilyen csapatnak a részese lenni. Valahol büszkeség kiállítva állni, és egy jó okot szolgáltatni arra, hogy elkezdjünk beszélgetni kisközösségi projektekről, a közösség erejéről és nem utolsó sorban a nők erejéről, a feminizmusról.

Jó érzés volt, amikor valaki úgy jött hozzám, hogy láttalak a kiállításon! Szóval, ezek a tablók nemcsak megállítanak, hanem be is indítanak. Segítenek megtalálni a közös pontokat – amik mindig, mindenkivel vannak.

 

 

A legfontosabb az, hogy bárki felkerülhetett volna ezekre a tablókra. Na, jó. Ezekre csak a nők. De bárki lehet kezdeményezője egy helyi projektnek, bárkinek lehet egy jó ötlete, ami a közösséget segíti, vagy megoldást kínál egy helyi problémára. A fontos az, hogy találjon maga mellé társakat, kapjon segítséget, tudást, ismerjen meg jó gyakorlatokat, sajátítson el olyan képességeket, amik segítik a megvalósításban.

A kiállításban az a jó, hogy inspirál és segít abban, hogy mindenki elhiggye, hogy ő is képes rá. Mert mindenkiben megvan a Szupererő. Csak az a kérdés, hogy felismeri-e ezt és hogy talál-e társakat.

De a kiállítás arra is jó, hogy ötleteket merítsünk a projektekből, hiszen gyakran hasonlóak a problémáink és mindig könnyebb elindulni a megoldás felé, ha valakik jártak már azon az úton és elkezdték kitaposni az ösvényt.

De sokat lehet tanulni a kudarcokból, nehézségekből is. Ennek viszont az első lépése, hogy beszélgessünk. Ezekhez a beszélgetésekhez adnak jó apropót a tablók.

Emellett egy másik haszna – bár ezt csak a program résztvevőjeként mondom -, hogy jó volt elolvasni a társak bemutatkozásait is, mivel a program ideje alatt főként a projektjeinkről beszéltünk, saját magunkról sokkal kevesebbet. Jó volt kicsit megismerni az embert is a projekt mögött.

A tábor résztvevőinek voltak hozzád kérdései a Női együtthatóval kapcsolatban, ha igen mi volt, ami a legjobban érdekelte az embereket?

Igen, voltak, akik azzal jöttek hozzám, hogy láttak a kiállított tablón és kérdeztek a programról. Tőlem nem annyira a Női Együttható programról érdeklődtek, inkább a saját részvételemről, a saját élményeimről, a saját projektemről.

 

 

Mi az, amit kaptál a Női együttható programtól, ami számodra hasznos volt?

Kapcsolatokat. Olyan nőket, lányokat, asszonyokat ismertem meg, akik számomra nagyon inspirálók, akikben látom azt az erőt, kreativitást, lendületet, amit magamban néha már nagyon keresgélnem kell.

A „világmegváltás” néha nehéz dolog. Sőt, kilátástalan. Könnyű kiégni, elfáradni. Sokszor érzi úgy az ember, hogy egyedül maradt, akár azt is, hogy ő egy naiv, idealista ufó. A Női Együttható megmutatta, hogy lehet, hogy naivak és idealisták vagyunk, de biztos, hogy nem vagyunk földönkívüliek és nem vagyunk egyedül.

 

 

Mi az, amit ad számodra ez a vándorkiállítás, mit vársz tőle?

Én azt várom tőle, hogy minden résztvevőnek adja azt, amit nekem is adott. Mindenki vigye el a saját közösségébe, mutassa meg, hogy milyen értékes munkát végez a közösségéért. Mindenki legyen büszke magára és mindenki találjon helyben társakat a projektek megvalósításához, a közösség erősítéséhez, vagy egyszerűen csak ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a településünkön nőként, anyaként, vezetőként, civilként.

Ja, és mindenki találja meg, hogy mi az ő Szuperereje!